Levél a Magyar Nemzet szerkesztőjének


Magyar Nemzet Külpolitikai Szerkesztőség

Levél a szerkesztőnek

Tisztelt Szerkesztő!

A Magyar Nemzetben 2004. július 10-én megjelent „Nézeteltérés Tajvan ügyében” című cikkükre szeretnék reagálni, és kifejteni véleményünket.

A cikk a kínai államfőt, Hu Csin-tao-t idézi, aki kijelenti: „tisztelik Washingtonnak a tajvani kérdéskörrel kapcsolatos álláspontját, de óva intenek attól, hogy az Egyesült Államok rossz jelzést küldjön, és veszélybe sodorja a térségbeli békét és biztonságot”.

Véleményem szerint ez a megfogalmazás rossz: országunk hálás az Egyesült Államoknak a támogatásért és a fegyvereladásokért, amik lehetővé teszik, hogy megvédjük magunkat a Kínai Népköztársasággal szemben. Éppen a Kínai Népköztársaság az, aki nem riad vissza erő bevetésétől sem Tajvannal szemben, és ő veszélyezteti ezáltal a térség békéjét és biztonságát. Így az intés vagy figyelmeztetés inkább kellene, hogy szóljon Kínának, és nem az Egyesült Államoknak, mert Kína az, aki veszélybe sodorja a térség stabilitását.

Remélem, sikerült megfogalmazásomban érzékeltetni, mi az, amit másképpen látunk. Köszönettel vennénk, ha hasábjaikon megjelentetnék véleményünket.

Üdvözlettel:



Hsieh Jan-san a Tajvani Képviseleti Iroda Információs Részlegének Igazgatója

Last Update: July 15, 2004

BACK