A jelenleg hatalmon lévő DPP (Demokratikus Haladó Párt) azon dolgozik, hogy mielőbb átalakítsa a népszavazásról szóló törvényt, majd népszavazás formájában dönti el, hogyan tegye hatékonyabbá a törvénykezés menetét csökkentve a törvényhozó testület létszámát. Mindezt még ez év vége felé szeretnék megvalósítani, mondta tegnap egy DPP-s törvényhozó.
Tsai Huang-liang (DPP) kijelentette, úgy tűnik, a jelenlegi ellenzéki Kuomintang pártnak sincs a törvénykezés reformja ellen kifogása, az esélyek ezáltal elég jónak tűnnek, hogy még az idei törvényhozási időszak vége előtt megvalósuljon a változtatás.
A Belügyi Tárca kezdeményezte a tavaly novemberben elfogadott népszavazási törvény módosítását, mely lehetővé tenné az állampolgároknak, hogy javaslatokat tegyenek a törvényhozási törvény változtatásaira. Jelenleg csak a Törvényhozó Jüan kezdeményezheti a törvény módosítását. Ezt követően a javaslat a Nemzetgyűlés elé kerül, ahol több körben szavaznak róla. A DPP reméli, hogy decemberben a képviselőválasztásokkal egyidőben sikerül már bevezetni az új népszavazási törvényt – a módosított változatot.
Ezalatt a Tajvani Szolidaritási Unió – a DPP szövetségese – jelezte, amint megvan az új törvény, mely lehetővé teszi az állampolgári jogon történő törvénymódosítási kezdeményezéseket, azonnal be fognak nyújtani számos új javaslatot. A nyilatkozó TSU hivatalnok szerint pártjának elképzelése és szándéka a Belügyi Tárcáéval egybe esik. Mindkét szereplő úgy véli, az állampolgároknak meg kell adni a beleszólás lehetőségét. Ez egy olyanfajta kontrollt is jelentene, mely szükségtelenné tenné az utólagos ellenőrző bizottságok munkáját. Véleménykülönbség a Belügyi Tárca és a Szolidaritási Unió közt abban van csupán, hogy hogyan húzzák meg az állampolgári kezdeményezésekhez szükséges szavazatok alsó határát ahhoz, hogy kiírható lehessen a népszavazás. ATSU úgy véli, ha ez a szám nagyon alacsony, az visszaélésekre ad lehetőséget, ezért szerintük további tárgyalások szükségeltetnek a témában.Last Update: April 27, 2004