Írta: Lo Csi-cseng a politikai tudományok docense, Szucsou Egyetem
A hatalomváltással a demokratizálódási folyamat új korszakába lépett Tajvan 2000-ben. Az új kormányzat nemcsak a belpolitikát újította meg, de a külkapcsolatokban is új távlatokat nyitott és friss szemléletet honosított meg. Beiktatási beszédében Cse Suj-pien kijelentette, hogy Tajvan tiszteletben tartja az emberi jogokat, s nem csupán azért, mert célja megfelelni a nemzetközi közösség elvárásainak, hanem azért is, mert csak ezáltal biztosíthatja a további demokratikus fejlődést Tajvanon. Az új kormányzat külpolitikai prioritása tehát nem a reálpolitika folytatása, illetve az önös nemzeti érdekek szolgálata lett, hanem az alapvető emberi értékek és elvek tiszteletben tartása és az idealizmus. Csen elnök külpolitikájának két alaptétele van: a demokratikus úton biztosított béke és a globalizmus. Meg van győződve arról, hogy Tajvan minél demokratikusabbá válik, annál biztosabban garantálható a nemzet biztonsága és az ország tekintélye a nemzetközi közösség előtt. Tajvan elkötelezett a demokrácia nemzetközi térnyerése és az emberi jogok tiszteletben tartása iránt, mert a világ békéje és jóléte annál könnyebben megteremthető, minél jobban elterjed és mélyebb gyökereket ereszt a demokrácia. A globális egymásra utaltság nemcsak azt akadályozza meg, hogy Tajvan elzárkózzék a nemzetközi közösségtől, de azt is, hogy utóbbi elutasítsa Tajvan bekapcsolódását. Bár külső erők elzárnak bizonyos csatornákat Tajvan csatlakozása előtt a nemzetközi közösséghez, az ország részt vesz a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) munkájában. Tajvan a humanitárius és fejlesztési segélyezést, a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat, a környezetvédelmet és a kulturális cseréket is fel fogja használni arra, hogy társadalmát összekösse a világgal, s közben részt vegyen a globális kérdések rendezésében és szélesítse nemzetközi játékterét. Egyúttal viszonozni fogja mindazt a támogatást és segítséget, amit a nemzetközi közösségtől kapott, és hozzájárul a hatékony nemzetközi együttműködés fejlesztéséhez. E céloknak megfelelően Csen elnök nem sokkal hivatalba lépése után elindult a "demokrácia, diplomácia és a barátság útjára”, amelynek során sikeresen mutatta be a Tajvannal diplomáciai kapcsolatban álló országokban a demokratizálódás terén általunk elért eredményeket és erősítette meg e partnerekkel a barátságot és az együttműködést. Csen elnök 2001-ben elnyerte a Liberális Internacionálé Szabadság-díját, amellyel a nemzetközi szervezet nem csupán a tajvani nép teljesítményét ismerte el a szabadságjogok, a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartása terén, de egyúttal jelezte: a nemzetközi közösség támogatja ezeket az erőfeszítéseket. A kitüntetés biztatást adott Tajvannak ahhoz, hogy diplomáciai úton továbbra is elősegítse a demokrácia fejlesztését és az emberi jogok tiszteletben tartását. Több éves kemény munka eredményeként és polgáraink nagy várakozására Tajvan 2002 januárjában végre csatlakozhatott a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO). A tagság lehetőséget ad Tajvannak arra, hogy a többi nemzettel egyenlő félként vegyen részt a nemzetközi kereskedelmi és gazdasági életben, és megoszthassa a többiekkel tapasztalatait. Tajvan kivívta a nemzetközi közösség elismerését és támogatását az emberi jogok tiszteletben tartása iránti elkötelezettségével, valamint az e téren elért eredményeivel is. Ennek következtében most, amikor Tajvan ismét azért folyamodik, hogy csatlakozhasson az Egészségügyi Világszervezethez, a WHO-hoz, jelentős támogatást kaptunk az Egyesült Államok kormányától, az Európai Parlamenttől, az Európai Orvosok Szövetségétől, valamint az Orvosok Világszövetségétől. Távoltartásunk a WHO-tól nem csupán azt jelenti, hogy megfosztják Tajvan népét emberi jogainak gyakorlásától, de ellentmond a globális együttműködés elveinek is. A diplomácia a belpolitika kiterjesztése; ha ez igaz, akkor Tajvan demokratikus fejlődése és társadalmának életereje a külkapcsolatok fejlesztésének legnagyobb értéke és erőssége. A Kínai Köztársaság odaadása a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartása iránt, javaslata a katonai szolgálatnak diplomáciaival való helyettesítésére, a külföldön dolgozó önkéntesek odaadó munkája, valamint érdemi részvétele az NGO-k tevékenységében mind annak a jele, hogy Tajvan felülvizsgálta kilátásait és új felfogást honosított meg külkapcsolataiban. Csen elnök kormányzatának pragmatikus és újszerű hozzáállása a közeljövőben nem csupán előmozdítja majd Tajvan nemzetközi kapcsolatainak fejlődését, de arra ösztökéli majd a nemzetközi közösséget is, hogy üdvözölje Tajvan részvételét és hozzájárulását a világ békéjéhez, virágzásához és stabilitásához.
Megjegyzés: a Kínai Népköztársaság májusban Genfben ismét megakadályozta, hogy Tajvan megfigyelői státuszt kaphasson a WHO-ban.Last Update: May 28, 2002