A Kínai Népköztársaság elzárkózása a meghívás elöl meggátolta Tajvant az APEC ez évi gazdasági csúcsértekezletén való részvételében




Csen Suj-pien elnök sajtóközleménye

Mindenekelőtt szeretném kifejezni hálámat Dr. Li Yuan-tsu elnöki tanácsadómnak, hogy elvállalta a képviseletemet az APEC ez évi gazdasági vezetői találkozóján. Csodálom fáradhatatlan erőfeszítéseit, mellyel a részvétel előkészületeit irányította. Hiszem, hogy amennyibe sor került volna részvételére a csúcson, mély jogi tudása és adminisztratív tapasztalata nagyban hozzájárult volna a terrorizmus elleni közös fellépéshez. Hiánya a csúcstalálkozón nem csupán a tajvani nép számára sajnálatos, de veszteség az APEC gazdasági vezetőinek találkozója számára is.

Ezen felül a Kínai Népköztársaságnak azon lépése, miszerint szakítva az eddigi APEC gyakorlattal nem küldött formális meghívót a Gazdasági Vezetők Informális Találkozójára megakadályozva ezáltal a tajvani részvételt, sajnálattal és aggodalommal tölt el. A Kínai Népköztársaság szándékos diszkriminációja Tajvannal szemben, mely által akadályozza aktív részvételünket a nemzetközi porondon ezen esetben azt jelenti, hogy a Kínai Népköztársaság nem tett eleget APEC házigazdai kötelezettségeinek, aláásta a róla kialakuló „a gazdasági élet vezető szereplője” képet, és sokat ártott a szoros-közi kapcsolatok normalizálódásnak.

Szeretném kiemelni, hogy Tajvan az APEC-nek teljes jogú egyenrangú tagja, mégis a Kínai Népköztársaság minden APEC csúcstalálkozón bevet minden lehetséges taktikát, hogy megakadályozza Tajvan jelenlétét és csökkentse szerepét a szervezetben. A Kínai Népköztársaság, megsértve az APEC gyakorlatot és mindennemű protokollt, rendszeresen faxon, aláíratlan feljegyzésekben, a meghívott nevének megjelölése nélkül küld meghívókat a különböző Kínában tartott miniszteri találkozókra – íly módon felkérve bennünket a részvételre. Erre válaszként, hogy megőrizhessük nemzeti önérzetünket és jogunkat az aktív részvételre az APEC találkozókon, a Kínai Köztársaság felszólította a Kínai Népköztársaságot a diszkriminatív magatartás beszűntetésére a szoros-közi kapcsolatok harmóniája és az APEC találkozó békéje érdekében.

Sajnos a Kínai Népköztársaság a jelen csúcs esetében is folytatta diszkriminatív tevékenységét teljes mértékben figyelmen kívül hagyva házigazda szerepét. Ugyanígy figyelmen kívül hagyta a szoros-közi harmonikus viszony alakulásának kérdését, illetve a tajvani emberek érzéseit – mely komoly ok a csalódottságra. Figyelembe véve az országunkat ért idei nehézségek, hatásokat és nyomásgyakorlást, szeretném kérni az APEC tagállamokat, hogy közös nyilatkozatban ítéljék el a Kínai Népköztársaság magatartását megelőzve ezzel, hogy az eset a jövőben megismétlődhessen.

Az elmúlt egy év során kormányunk tartotta magát az alapelvekhez: jó szándékú megbékélés, aktív együttműködés, tartós béke – ezeket tekintettük céljainknak annak érdekében, hogy javítsunk a szoros-közi kooperáción és harmonizáljuk és stabilizáljuk kapcsolatainkat. A jelen eset, mikor is a Kínai Népköztársaság megtagadta a meghívó elküldését, és rugalmatlanul kezelte a képviseletünk kérdését szintén azt bizonyítja számunkra, hogy a pekingi kormány továbbra is két-arcú stratégiát és hatalomelvű mentalitást mutat irányunkba, és szándékosan igyekszik kiszorítani Tajvant a nemzetközi porondról. Úgy gondolom, a Kínai Népköztársaság megbántotta a tajvani emberek érzéseit felfedve és megértetve ezáltal valós késztetéseit a Tajvannal szembeni politikáját illetően.

Mivel ez évben az APEC csúcs fő témája a „terrorizmus elleni együttműködés”, bár nem adódik lehetőségem a részvételre és a személyes megbeszélésekre a gazdasági vezetőkkel, ettől függetlenül kijelentem, hogy a Kínai Köztársaság teljes mértékben támogat mindennemű anti-terrorista kampányt, és minden hatékony intézkedést, melyet a találkozó szükségesnek ítél. Ezen felül együttműködünk az APEC országokkal – beleértve az Egyesült Államokat – a hírszerzés, az információ csere, a biztonsági ellenőrzések, a pénzmosás elleni intézkedések, az adócsalások, valamint az energiaellátás biztonsági mechanizmusa területein annak érdekében, hogy ellehetetlenítsük a terrorista szervezeteket és azok segítőit. Hogy elvágjuk a terrorizmust pénzelő csatornákat és segítsük a terroristák elfogását, kérjük az APEC tagállamokat, támogassák az Egyesült Államok javaslatát, mely „Nemzetközi Konvenció a Terrorizmus Anyagi Forrásainak Visszaszorítására” néven ismert és összhangban áll az ENSZ 1373-as határozatával. Ez a nemzetközi szabályozás bevezetését jelentené APEC keretek között.

A gazdasági együttműködés témakörével kapcsolatosan tény, hogy az ázsiai – csendes óceáni térség országait komolyan érintette az utóbbi év globális gazdasági recessziós folyamata. A szeptember 11-i terroristatámadás tovább rontotta a kilátásokat a gazdasági recesszióból való kilábalásra. Ezért országunk az APEC mechanizmusokon keresztül segíteni szeretné a Shanghaji Egyezményben megfogalmazott APEC célkitűzés megvalósítását: a kereskedelem és a beruházások liberalizációját. Igyekszünk majd támogatni a „digitális megosztottság csökkentését és a digitális lehetőségek előmozdítását”, ezzel is hozzájárulva az APEC terveihez.

Legvégül szeretném felkérni a tajvani népet, illetve a politikai pártokat, hogy egységesen sorakozzanak fel a kormány álláspontja mögé a nemzetközi porondon történő aktív szereplés érdekében. Felismervén a jelentőségét a nemzetközi arénában való jelenlétnek, nem hagyhatjuk, hogy ennek következtében sérüljön nemzeti önérzetünk, és csökkenjen terünk és esélyünk a nemzetközi túlélésre. Szeretném újból felkérni a Kínai Népköztársaság kormányát, hogy legyen nyitottabb és éljen a szoros-közi kapcsolatok pozitív alakulásának lehetőségeivel. A tajvani részvétel szabotálása a jelenlegi APEC csúcson csak ellenérzést vált ki és csökkenti a szoros-közi kapcsolatok pozitív lehetőségeit. A WTO-ba való együttes belépés előestéjén a Kínai Népköztársaságnak változtatnia kell hozzáállásán és konstruktív lépéseket kell tennie, mellyel megkönnyíti a jövőbeni interakciót a két fél között a nemzetközi kérdések megoldásában.

Last Update: October 20, 2001

Back