Jaschko István atya 1911-ben Kassán született. Élete nagy részét a tajvani emberek segítésének szentelte. Jaschko atya egyike azoknak a magyar misszionáriusoknak, akiket Tajvanra sodort a sors, és a tajvani embereket megkedvelvén döntöttek úgy, hogy életüket a szigetország szociális körülményei javításának szentelik.
Jaschko István Atya
Más magyar társaihoz hasonlóan a szakállas, kedves öregúr is az emberi élet nagy tisztelője. Meg van győződve róla, hogy minden ember – még a mentálisan vagy fizikálisan rosszabb helyzetben lévők is – megérdemlik embertársaik együttérzését.
Jaschko atya egyike volt azon néhány lelkésznek, akik Jézus Társasága küldötteiként az 1940-es években, a szárazföldi Kína háborús éveiben érkeztek Kínába. 1942 és 1954 között nem csupán a kereszténység tanait hirdette, hanem létrehozott egy jótékonysági központot is a mentálisan hátrányos helyzetűek számára Kína Hebei nevű északi tartományában.
Az atya még a Yeh Yu-ken kínai nevet is felvette, mely azt jelenti: gyökeret ereszteni. Ezzel szerette volna kifejezni letelepedési szándékának és segíteni akarásának komolyságát.
Élete 1950-ben mégis komoly fordulatot vett. Munkássága hirtelen véget ért, mikor is a Kínai Kommunista Párt jutott hatalomra, és Jaschko atyát 3 évre átnevelő munkatáborba internálták. Pekingből elüldözötten érkezett Tajvanra 1955-ben, hogy ott folytassa misszionáriusi munkáját. Azóta is Tajvanon él.
Jaschko érkezése Tajvanra váratlan szerencse volt a Tajvanon élő mentálisan hátrányos helyzetű emberek számára. Húsz évvel ezelőtt az atya véletlenül került kapcsolatba azokkal a mentálisan beteg kóbor gyermekekkel, akik Kuanshi-ban rótták az utcákat. Kuanshi Tajvan északi részén fekvő város. Az eset végleg összekötötte az atyát ezekkel a gyermekekkel. Ettől kezdve szentelte életét a hátrányos helyzetűek segítésének és oktatásának. Az 1980-as években megalapította a Katolikus Hua Kuang Központot. Ez volt Tajvan első szellemileg hátrányos helyzetű gyermekek számára létrehozott centruma. Ma 200 rászorulónak nyújt otthont négytől hatvan évesekig.
A mentális vagy fizikai hendikepjük ellenére a jóakaratú atya szemében ezek az emberek „földre szállt angyalok”. Esténként együtt imádkoznak az atyával, hogy kifejezzék hálájukat Isten segítségéért és a tajvani és külföldi emberek adományaiért.
A kilencven éves atya versenyt fut az idővel. Szeretne állandó fedelet biztosítani minden olyan embernek, aki képtelen segítség nélkül létezni. Jaschko új komplexumot szeretne létrehozni Hua Kuang Jóléti Villa néven. A 9 millió dollár értékű létesítmény rehabilitációs központból, gyárból, üzletekből és kertekből áll majd.
Last Update: April 17, 2001