A Kínai Köztársaság: az emberi jogok és a demokrácia új modellje a XXI. században
Írta: Lo Csi-cseng, a Külügyminisztérium Kutatási és Tervezési Bizottságának elnöke
A Kínai Köztársaság 1912-es megalapítása óta szuverén állam. Demokratikus fejlődésében 1996 volt a csúcspont: ekkor választott a nép először közvetlenül elnököt. 2000 márciusában a Demokratikus Haladó Párt (DPP) jelöltjeit, Csen Suj-pient és Anette Lut választották meg a Kínai Köztársaság elnökének, illetve alelnökének. Tajvan először tapasztalta meg a békés hatalomcserét, amivel egyben bizonyította, hogy a demokratikus fejlődés új szintjére érkezett. Mióta Csen Suj-pien elnök hivatalba lépett, mindig hangsúlyozza a demokrácia erősítésének és az emberi jogok védelmének fontosságát. Bejelentette, hogy a Kínai Köztársaság - bár nem tagja az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) - betartja az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezményét és több más nemzetközi emberjogi egyezményt. Javasolta emellett nemzeti emberjogi bizottág felállítását, amelynek a feladata az emberi jogok általános értékeinek megőrzése lesz. Az elnök reményét fejezte ki, hogy a Kínai Köztársaság a nemzetközi emberjogi rendszer teljesjogú résztvevője lesz, s ezzel Tajvan az emberi jogok új modelljét nyújtja majd a XXI. században. A Kínai Köztársaságot a világ különleges gazdasági eredményeiről ismeri, és tiszteli az elmúlt években kiépített vibráló demokrácia, az emberi jogok tiszteletben tartása miatt. A Kínai Köztársaság kész megosztani a demokratikus és a gazdasági fejlődés során szerzett értékes tapasztalatait. A pekingi hatóságok azonban sajnos rendszeresen beleavatkoznak a Kínai Köztársaság külkapcsolataiba, s ezzel az egész nemzetközi közösségnek kárt okoznak. A Kínai Köztársaság, mint demokratikus nemzet és a nemzetközi közösség tagja, tiszteletben tartja az emberi jogokat és a demokrácia elveit. Felelősségteljesen támogatja a fejlődő országokat nagyszabású gazdasági és humanitárius programjaival. Ezért aztán nyilvánvalóan tisztességtelen eljárás megtagadni az ENSZ-tagságot Tajvan 23 millió lakosától, akik ápolják a békét, a demokráciát és a szabadságot. A Kínai Köztársaság részvétele az ENSZ-ben nem csupán fokozná a kölcsönhatást Tajvan és a kínai szárazföld között, de erősítené a béke és a stabilitás esélyét is az egész ázsiai-csendes-óceáni térségben. A világ számára nagy veszteség megtagadni Tajvantól, hogy megossza a gazdasági fejlődés és a demokratizálódás során szerzett tapasztalatait másokkal. Ha Tajvan csatlakozhatna olyan világszervezetekhez, mint a Világbank vagy a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amelyek a fejlődő országokon próbálnak meg segíteni, akkor felbecsülhetetlen hozzájárulást nyújthatna a feljődésükhez. Több olyan nem kormányzati szervezet működik Tajvanon, amelyek aktív humanitárius tevékenységet végeznek világszerte. Ezek a csoportok szívesen létesítenének kapcsolatot hasonló külföldi szervezetekkel és osztanák meg velük tapasztalataikat. A Kínai Köztársaság felvételének támogatása az ilyen szervezeteket tömörítő nemzetközi szövetségekbe hozzájárulna ahhoz, hogy a tajvani nem kormányzati szervezetek maximális hatékonysággal tevékenykedhessenek világszerte. 1999. szeptember 21-én földrengés rázta meg Tajvant, súlyos károkat okozva emberéletben és anyagi javakban egyaránt. Sok ország nyújtott gyors segítséget a mentésben, függetlenül attól, hogy van-e diplomáciai kapcsolata a Kínai Köztársasággal, vagy nincs. Ez mély benyomást tett a tajvani népre; mindenki megértette, milyen fontos segítséget nyújtani a rászorulóknak. A Kínai Köztársaság részvétele a nagyobb nemzetközi szervezetekben lehetővé tenné, hogy hatékonyabban nyújtson humanitárius segítséget a rászorulóknak az oktatás, az orvosi ellátás, a közegészségügy és a környezetvédelem területén. A Kínai Köztársaság következetesen harcol azért, hogy elősegíthesse a közös nemzetközi fejlődést azzal, hogy részt vesz a nemzetközi humanitárius segítségnyújtásban. A kormányzati és nem kormányzati szervezetekkel kialakított partneri kapcsolat révén a Kínai Köztársaság sokat tehetne egy jobb világ létrehozásáért.Last Update: October 9, 2000