Kína-közi kapcsolatok: a nullától az együttélés és a közös fejlődés korszaka felé

Írta: Jaushieh Joseph Wu, a Külkapcsolatok Intézete 1. osztályának vezetője

Észak- és Dél-Korea vezetőjének phenjani találkozója, valamint az Izrael és a palesztinok közötti Camp David-i csúcstalálkozó jó példa arra, hogy a régi ellenfelek végül félretehetik az ellenségeskedést és megpróbálhatják tárgyalások útján megoldani a véleménykülönbségeket. Ez a fajta hozzáállás ugyanis az, amely megszüntetheti a földön a háborús fenyegetést. E globális trend ellenére egyértelmű, hogy a Tajvani-szoros változatlanul a gyulladáspontok egyike földünkön, ahol a mai napig nem született életképes mechanizmus a potenciális, katasztrofális következményekkel járó katonai konfliktus kiküszöbölésére. A Kínai Köztársaságban lejátszódó demokratikus fejlődés révén és Csen Suj-pien elnökké választásával ugyanakkor új szakasz kezdődött a Kína-közi kapcsolatok történetében. Csen elnök már választási kampányában kiadott egy fehér könyvet “Kína-politika a századfordulón” címmel. Ez a fehér könyv felsorol egy sor olyan fontos mechanizmust, amelynek révén áttörést lehetne elérni a Kína-közi kapcsolatokban. Ezek közé tartozik: 1. a kölcsönhatást szolgáló stabil mechanizmus megteremtése, 2. tárgyalások kezdése valamennyi kérdésről, 3. többszörös kommunikációs csatornák kiépítése, végül 4. hozzájárulás a kínai szárazföld demokratizálódásában. Különösen a bizalomépítő lépések és a békeszerződések kidolgozása segítené elé a konszenzus megteremtését a Kínai Köztársaság és a szárazföld között, megakadályozva ezáltal azt, hogy egy-egy kisebb esemény miatt véletlenül háború törjön ki. Az együttműködés és a kölcsönös kereskedelmi kapcsolatok révén felhalmozott tapasztalatokat pedig felhasználhatnánk a jövendőbeli fejlődés, a békés kapcsolatok megalapozására. Csen elnök jószándékát fejezte ki a kínai szárazföld irányában beiktatásakor elmondott beszédében is. A félreértések elkerülése érdekében Csen elnök kijelentette, hogy mindaddig, amíg Peking nem alkalmaz katonai erőt Tajvan ellen, a Kínai Köztársaság nem fogja deklarálni függetlenségét, nem változtatja meg az ország nevét, nem veszi bele az alkotmányba a “különleges államközi kapcsolatok” igényét a Kínai Köztársaság és a Kínai Népköztársaság között, és nem kezdeményez népszavazást a függetlenség, illetve egyesülés kérdése ügyében kialakult status quo megváltoztatására. Csen elnök ezzel lényegében kizárta, hogy Peking ürügyet találjon Tajvan megtámadására. Csen elnök egyúttal reményét fejezte ki, hogy a két fél lemond a másik katonai megfélemlítéséről és a “jószándékú megbékélésen, aktív együttműködésen és állandósult békén” alapuló, kölcsönösen előnyös helyzetet hoz létre. Ez nem csupán Kínai Köztársság új kormányának célja, de egyúttal létfontosságú feltétele a béke biztosításának is a Tajvani-szorosban. E célok elérése érdekében az új tajpeji adminisztráció javaslatot tett egyfajta grémium létrehozására, amely a jelentősebb politikai pártok képviselőiből, akadémikusokból, a társadalom elitjének tagjaiból állna, és a Kína-közi kapcsolatok fejlesztésére dolgozna ki javaslatokat. Ám úgy természetesen nem lehet megteremteni a békét, ha mindig csak az egyik oldal áll elő jószándéka újabb és újabb bizonyítékával, s tesz folyamatosan engedményeket, míg a másik, az erősebb fél csupán lefölözi ezeknek a hasznát. A Kínai Köztársaság új kormányzata újabb és újabb békejavaslatokat tett Pekingnek, amely válasz helyett ragaszkodik “nullapolitikájához”, kereken elutasít minden kezdeményezést. Sőt, nem hajlandó lemondani az erővel való fenyegetésről sem és közepes, valamint rövid hatótávolságú rakétákat telepít Tajvannal szemben, hogy megfélemlítse és rákényszerítse saját “egy Kína” értelmezésének elfogadására. Ez a fajta hozzáállás nem csupán teljes mértékben elfogadhatatlan a tajvani nép számára, de egyúttal destabilizálja a Tajvani-szorost és lehetetlenné teszi a békét az egész ázsiai-csendes-óceáni térségben is. A Kína-közi kapcsolatok valójában két nyomvonalon fejlődtek az elmúlt években. A magánemberek közötti kapcsolatok és a kereskedelmi együttműködés folyamatosan fejlődött. A két fél várhatóan egy időben csatlakozik a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO), s ez valószínűleg még szorosabb gazdasági és szociális kapcsolatokat eredményez majd. A Kínai Köztársaság gyakran fejezte ki készségét a jövendőbeli békés együttélés és kölcsönös fejlődés megteremtése iránt. A nemzetközi közösségnek tehát ösztönznie kell Pekinget arra, hogy számoljon le régi előítéleteivel és működjön együtt a Kínai Köztársasággal a virágzóbb és stabilabb ázsiai-csendes-óceáni térség létrehozásában.

Last Update: October 9, 2000