CSEN SUJ-PIEN a Kínai Köztársaság elnöke



Csen Suj-pien földbérlő családban született Kuantien város közigazgatási határán belül, Tajnan megyében, 1950-ben, a holdnaptár kilencedik havában. Mivel azonban nagyon gyenge gyermek volt, a szülei nem regisztráltatták a születését a népesség-nyilvántartó hivatalban egészen 1951-ig - így a személyi igazolványában születési dátumként 1951. február 18-a szerepel. A család szegénysége nem csökkentette a gyermek szebb jövő iránti vágyát. A család elég pénzt gyűjtött össze az iskoláztatására, és ő évfolyamelsőként végzett a lungtieni általános iskolában, a csengveni középiskola alsóbb évfolyamain és a tajnani gimnáziumban. 1969-ben letette a közös érettségi és felvételi vizsgát, és felvételt nyert a Tajvani Nemzeti Egyetem (NTU) kereskedelmi karának üzletviteli szakára. Hamarosan rájött azonban, hogy ez a szak nem érdekli igazán. Véletlen egybeesésként éppen abban az időben tartották meg az első időközi képviselőválasztást. Huang Hszin-csie, aki később a Demokratikus Haladó Párt (DPP) elnöke lett, indult a választáson, és kampánybeszéde nagy hatással volt Csenre. A fiatalember ennek hatására határozta el, hogy inkább jogot tanul. A következő évben ismét letette a közös érettségi és felvételi vizsgát. A legjobb eredményt elérve került be az NTU jogi karára. Harmadéves korában évfolyamelsőként tette le az ügyvédi vizsgát, és az ország akkori legfiatalabb ügyvéde lett. Már a diploma megszerzése előtt dolgozott egy nemzetközi jogi ügyekkel foglalkozó jogi irodában. Csen tisztában volt vele, hogy - sziget lévén - Tajvan kénytelen tengeri kapcsolatokat fenntartani a külvilággal, a tengeri kereskedelem tehát elsőrendű fontosságú külkereskedelmének fejlesztése és erejének növelése szempontjából. Csen ezért elhatározta, hogy a tengerjogra szakosodik. 1975-ben feleségül vette Vu Su-csent, és ugyanabban az évben főállású jogász lett. 1979-ban Kaohsziungban tömegtüntetést tartottak, amely erőszakba torkollott. Több száz ember megsebesült, jó néhány aktivistát pedig letartóztattak, akiket a statáriális törvények alapján állítottak bíróság elé. A letartóztatások és a tárgyalások azonban felerősítették az ellenzék kormányváltozást követelő hangját és a tajvani politikai helyzetre irányították a nemzetközi figyelmet. Felesége támogatásával Csen az ügyvédek csoportjának tagja lett, ő védte Huang Hszin-csiét. Csen ezzel elkötelezte magát a politikai mellett, és az ellenzék többi vezetőjével együtt folytatta az elődök munkáját azért, hogy a tajvani nép számára kivívják a szabadságot és demokráciát, elérjék az emberi jogok tiszteletben tartását. Soha nem rejtette véka alá véleményét a parlamenti erőviszonyokról és háttérben folyó titkos alkukról, hogy bebizonyítsa: a szabadság és az emberi jogok tiszteletben tartása rendkívül fontos, és a demokrácia minden szereplőjének feddhetetlennek kell lennie. Csen 1981-ben indult először közhivatalért, és a legtöbb szavazattal be is választották a tajpeji városi tanácsba. A lelkiismeretes, a jót és rosszat fehérnek és feketének tekintő Csen az igazságtalanságok leleplezéséről és a kormány éles bírálatáról vált közismertté. 1984-ben került sor a “Formoza magazin incidensként˛ emlegetett becsületsértési ügyre. Miután Csen volt a lap igazgatója, őt vádolták becsületsértéssel. 1985-ben, egy évvel az elsőfokú ítélet meghozatala után Csen elhagyta tajpeji városi tanácsi posztját és hazatért Tajnan megyébe, hogy ott induljon a megyei előljárói helyért. Nem sok szavazattal ugyan, de veszített, mert a Koumintang (KMT) minden erőt ellene koncentrált. 1985. november 18-án, amikor Csen járta a vidéket, hogy megköszönje a szavazók támogatását, egy vontató elütötte a felségét. Bár életben maradt, és több műtétet is végrehajtottak rajta, az asszony alteste megbénult, azóta is tolókocsiban él. A baleset okozta fájdalom azonban csak megerősítette Csen elkötelezettségét a gyengék támogatása, segítése iránt. Csent 1986-ban nyolc hónap börtönre ítélték rágalmazásért. Június 10-é vonult be a büntetés letöltésére a tucsengi börtönbe a per két másik vádlottjával, Huang Tien-fuval és Li Ji-janggal együtt. Ez volt a Csen család életében a legnehezebb időszak. A házaspár erős ragaszkodása és szeretete egymás iránt azonban segített átvészelni ezeket a hónapokat, akkor és azóta is mindenben támogatják és bátorítják a másikat. 1986 végén Csen asszonyt parlamenti képviselővé választották. Férje, miután kiszabadult a börtönből, csatlakozott a DPP-hez és asszisztensként segítette felesége képviselői munkáját, miközben folytatta ügyvédi praxisát is. 1989 decemberében az igazságot, haladást és biztonságot követelő Csent is beválasztották a törvényhozásba, és ő lett a DPP választmányának első ügyvezető igazgatója is. 1992 decemberében újraválasztották. Csen képviselőként sürgette, hogy a politikai harcot váltsa fel a politikai elképzelések ütköztetése, s ezzel nagyban elősegítette az ellenzéki párt attitűdjének megváltozását, a politikában való részvétel új lehetőségeinek megnyitását. Csen volt az első képviselő, aki irodát nyitott és minden erejét arra fordította, hogy professzionalista törvényhozó legyen. Ő volt az első olyan ellenzéki képviselő is, aki összehívta a parlament nemzetbiztonsági bizottságát. Azt javasolta, hogy a fegyveres erők parancsnokságát helyezzék közvetlenül a nemzet alá, helyezzék jogi alapokra a titkosszolgálatok működését, egyesítsék a katonai adminisztrációt és a katonai parancsnokságot és tegyék nyilvánossá a hadsereg közbeszerzéseit. Csen sokat tett a katonák jogainak védelméért is, nem véletlenül nevezték állandóan a legjobb képviselőnek a különböző szakmai szervezetek és törvényhozás munkájáról tudósító újságírók. Csen enyhített a DPP Tajvan függetlenségével kapcsolatos álláspontján is. A párt 1988-ban közzétette politikai nyilatkozatát Tajvan szuverenitásáról és a tajvani nép önrendelkezéséről. Csen összehangolta a különböző frakciók álláspontját és javasolta a négy “ha˛, vagyis a négy előfeltétel megfogalmazását, amelyek megvalósulása esetén a DPP szükségesnek tartja Tajvan függetlenségének kikiáltását. A négy “ha˛ a következő: ha a KMT és a kínai kommunisták egyoldalúan béketárgyalásokba kezdenek; ha a KMT kiárusítja a tajvani nép érdekeit: ha a kínai kommunisták annektálják Tajvant; illetve ha a KMT nem valósítja meg a valódi alkotmányos demokráciát. A DPP - annak az elvnek az alapján, hogy a szuverenitás a népé - 1991-ben célkitűzései közé sorolta a tajvani nemzet létrehozását. Csen javaslatára kiegészítették az alapszabályt a következő kitétellel: “Annak az elvnek az alapján, hogy a szuverenitás a népé, a függetlenség kérdéséről Tajvan egész lakosságának kell döntenie referendum formájában˛. Vagyis módosították a DPP függetlenségi platformját, belevéve a népszavazási javaslatot, ami magában foglalja a különböző politikai csoportok közötti dialógus szükségességét is. Ez a javaslat is mutatja, mennyire megfontolt, racionális és pragmatikus Csen hozzáállása a Kína-közi kapcsolatok kérdéséhez, új lehetőségek kereséséhez a történelmi jelentőségű párbeszéd és együttműködés érdekében. Csen mindig kitartott mottója mellett: “bármit teszel, tedd a lehető legjobban”. Ez a jelszó tökéletesen jellemzi egész magatartását, amelynek lényege, hogy a felkészültség biztosítja a sikert. Íme egy példa ennek az illusztrálására: felkészülendő az 1994-es első közvetlen tartományi kormányzói és polgármester választásra, már 1993 augusztusában létrehozta a Csen Suj-pien Önkormányzati Adminisztrációs Központot, ahol előadásokat és szemináriumokat tartottak, hogy megismerkedjenek a városi adminisztrációval és tervezéssel. Amikor a DPP Tajpej főpolgármesterévé jelölte, Csen jelszóként a “boldog polgárság és a remény városa” meghirdetését javasolta, hangsúlyozva a négy etnikai csoport együttműködésének és békés egymás mellett élésének fontosságát. Ezzel nyerte meg a választást, és lett Tajpej első közvetlenül választott főpolgármestere. (Tajpej 1967-ben kapta meg a különleges önkormányzati státuszt.) Ez volt az első eset, hogy a tajpeji főpolgármester tisztét ellenzéki párt tagja töltötte be. A Csen vezette városi adminisztráció alapkövetelménye munkatársaival szemben a tehetség és megfelelő képességek voltak, nem az etnikai hovatartozást vagy a párttagságot nézték. Csen a városi önkormányzatot új típusú csapattá változtatta és forradalmian új koncepciót alkalmazott a munkában, felismerve a vállalkozó szellem, a professzionalizmus, a határozottság és a feladatorientáltság jelentőségét. Főpolgármesterként mondott bemutatkozó beszédében három pontot emelt ki fő célkitűzésként: tisztakezű irányítás létrehozását, a hatékonyság növelését és a közösség megfelelő szolgálatát. Adminisztrációja célként tűzte ki a polgárbarátságot, a szociális jólét növelését, a szabadidő kulturált eltöltéséhez szükséges feltételek javítását, a tömegközlekedés és a kommunikáció modernizálását, az oktatás színvonalának emelését és a városfejlesztést. Csen főpolgármestersége idején a város lakói gyakran dicsérték eredményeit és elismeréssel adóztak erőfeszítéseinek. Jelentős haladást ért el olyan területeken, mint például a nagyszabású építkezések ütemezésének ellenőrzése, a tajpeji közlekedés javítása, a Tajpeji Gyors Tranzitrendszerek (TRTS) megnyitása, a Tajpeji Művészeti Fesztivál és a Lámpás Fesztivál megalapítása, az elektromos játékokkal teli árkádsorok megszüntetése. A tajpeji városi adminisztráció javítása és a TRTS Mucha vonala nyújtotta minőségi szolgáltatás elnyerte az ISO-tól (Nemzetközi Szabványügyi Szervezet) az 9002-es minősítést. Az Asiaweek magazin 1998-ban Tajpejt az életminőséget illetően Ázsia 5. legjobb városának választotta (előtte a tizedik hely mögött állt). A Time magazin beválasztotta Csent az új évezred első száz vezetője közé, az Asiaweek pedig a jövendő ázsiai vezetők első ötven fős körébe. Csen egyik alapelve, hogy “engedjük Tajvant ki, a világot pedig be”. Ez része koncepciójának, amelynek célja a városi szintű diplomácia fejlesztése és a nemzeti öntudat hangsúlyozása annak érdekében, hogy megakadályozzuk Tajvan leradírozását a nemzetközi színtérről. Főpolgármesterségének ideje alatt Tajpej 14 testvérvárosi és egy partnervárosi kapcsolatot létesített. 1998-ban Tajpej adott otthont a fő városok első világfórumának, amelyen 58 ország és 67 város vett részt, s ezzel hozzájárult Tajvan diplomáciai tevékenységéhez, ahhoz, hogy a világ tudomásul vegye: Tajvan létezik. 1998 decemberében Csen elveszítette a következő főpolgármester választást. Ezt azzal magyarázta, hogy “a haladó szellemű csapatok iránti közöny általános jelenség a nagyvárosokban”. Bár veszített, de nem adta fel. Ellenkezőleg, egyértelművé vált számára: egy politikusnak állandóan fejlődnie kell annak érdekében, hogy teljesítse az emberek elvárásait és megnyerje bizalmukat. Az emberek ráadásul bíztatták már akkor is, hogy induljon a következő elnökválasztáson. Miután Tajpej irányítását átadta az utódjának, Csen önképzéssel foglalta el magát, és tanácsokat gyűjtött a társadalom legkülönbözőbb rétegének képviselőitől. 1999-ben tényfeltáró utazásra indult keresztül-kasul a szigeten, végighallgatta, mit mondanak az emberek, hogyan képzelik az ország jövőjét. Ellátogatott Japánba, Dél-Koreába és Mongóliába is, hogy eszmecserét folytasson egy kollektív biztonsági rendszer létrehozásáról az ázsiai-csendes-óceáni térségben. Elutazott az Egyesült Államokba is, ahol kiváló kutatóintézetek képviselőivel és a politikai élet vezetőivel tárgyalt, s megpróbálta meggyőzni őket, hogy Tajvan biztonsága létfontosságú a nemzetközi stabilitás szempontjából. Bár nem viselt semmiféle hivatalt, tehát magánemberként tevékenykedett, Csen Suj-pien törődött Tajvan fejlődésével és biztonságával. Tekintettel Tajvan etnikai és ideológiai sokszínűségére Csen egy új “középutas” politikát támogatott, a Kínai Köztársaság második közvetlen elnökválasztását megelőző kampányában a nemzetbiztonságra helyezte a hangsúlyt. Azt hangoztatta, hogy el kell felejteni a rosszat, túl kell lépni a különbségeken, fejleszteni a politikai gondolkodást. Tiszta és határozott elveket hangsúlyozott, ugyanakkor kitartott amellett is, hogy a politika megvalósításában nélkülözhetetlen a tolerancia és a pragmatizmus. Csen 1999 júliusában fogadta el a Demokratikus Haladó Párt jelölését, így ő lett a párt elnökjelöltje a 2000-es választáson. Beszédében, amelynek címe “Új politika szükséges, hogy lerakjuk a jövő század Tajvanának alapjait”, felszólította az embereket: működjenek együtt a pénz által irányított politika megszüntetésében, váltsák le a kormányzó pártot. Lényegében azt kérte, segítsék hatalomra “a fiatal Tajvant és egy energetikus kormányt”, hogy fenntartsák az ország fejlődését. Csen kampányában hangsúlyozta, hogy a Tajvani-szoros mindkét partjának ki kell tartania a “békés jószándék, az aktív együttműködés és a permanens béke” elve mellett, vagyis a kétoldalú kapcsolatok normalizálását javasolta. Mivel az állandó béke biztosítása nem csupán a legracionálisabb és legfontosabb cél, hanem egy állam vezetőjének erkölcsi kötelessége is, Csen folyamatosan kifejezte jószándékát a Kínai Népköztársaság irányába, és felajánlotta a lehetőséget a párbeszédre, az együttműködésre azzal a feltétellel, hogy mindkét fél megőrzi szuverenitását, méltóságát és biztonságát. 2000. március 18-án Csen Suj-pient és Annette Lu Hsziu-lient megválasztották a Kínai Köztársaság elnökének, illetve alelnökének. Amikor május 20-án letették a hivatali esküt, az elnöki hatalom békésen átkerült egyik politikai párttól a másikhoz, újabb bizonyítékaként annak, hogy Tajvanon gyors ütemben halad előre a demokratikus folyamat. Tajvan ezzel kiváló példát nyújt a világ fejlődő demokráciái számára ugyanúgy, mint a Kínai Népköztársaságnak. Nem sokkal megválasztása után Csen felkérte Tang Fej védelmi minisztert, a KMT tagját, hogy alakítsa meg az “egész nép kormányát”, amelyben megfelelő létszámban képviseltetik magukat nők és férfiak. Csen az új kormány számára a tisztességet és a hozzáértést alapvetőnek, a gazdaság, a politika és a Kína-közi kapcsolatok fejlesztése érdekében elsőrendű követelménynek tekinti. Kormányzata legfontosabb célkitűzései: Tajvant a legfejlettebb technológiával rendelkező “zöld Silicon-völggyé” fejleszteni, konszenzus révén állandósítani a békét a Tajvani-szorosban, a nemzeti szellemet és a tajvani eredményeket megosztani a világgal. Csen több könyv szerzője, többek között a “Tajvan Fia” című műé. Tiszteletbeli jogi doktori címet, illetve a politikatudományok tiszteletbeli doktori címét kapta a Kjungnami Egyetemtől, illetve a Jongini Egyetemtől (Korea), valamint a gazdaságtudományok tiszteletbeli doktora címet az orosz Plehanov Gazdasági Akadémiától. Anthony Giddens professzornak, a londoni Gazdasági és Politikatudományi Iskola (London School of Economics and Political Science) meghívására 1999 decemberében előadást tartott “Az új középút Tajvan számára: egy újfajta politikai perspektíva” címmel, megvilágítandó politikai filozófiáját.











HSZIU-LIEN ANNETTE LU a Kínai Köztársaság alelnöke

        Hsziu-lien Annette Lu 1944. június 7-én született Taojüanban. Bár gyermekkorában kétszer is örökbe adták, mégis kitűnően végezte a tanulmányait. Apja gyakran olvasott fel neki történeteket híres emberekről, hogy alakítsa politikai nézeteit és különleges figyelmet fordított a beszédkészségének javítására is. Lu anyja - amellett, hogy vezette a háztartást - sokat utazott Tajvan-szerte, hogy segítsen a férjének a családi üzletben, ami nem volt jellemző abban az időben a nőkre. Bebizonyította, hogy semmivel nem gyengébb a férfiaknál, éppúgy elviseli a nehézségeket, mint ők. S bár gyakran panaszkodott, büszkén vallotta, hogy nincs a családban egyetlen asszony sem, aki ne végezne férfimunkát. Bár Lu asszony a mainál konzervatívabb időkben nőtt fel, mindig bízott önmagában, remélte, hogy a tények magukért beszélnek, és bebizonyítják: a férfiak nem szükségképpen jobbak a nőknél. Az általános iskola elvégzésekor elnyerte a megyei elöljáró kitüntetését, majd bekerült a hat taojüani lány közé, akiket felvettek a Tajpeji Első Leánygimnáziumba, amely még ma is a legtekintélyesebb ilyen intézmény Tajvanon. Lu asszony tizenéves korában különösen szerette Szun Jet-szen előrelátását és innovatív gondolkodásmódját, csodálta Hu Szit (más néven Hu Szi-csit) liberalizmusa és elfogulatlansága miatt. E két példaképe miatt választotta írói álnevéül a Jat Csit - Szun Jat-szen és Hu Szi-csi neve nyomán. Gyakran vetette papírra gondolatait és érzelmeit, komoly érdeklődést mutatott az irodalom iránt, mohón falta a híres regényeket. Megbűvölte például a Jane Eyre című misztikus történet, vagy az Elfújta a szél főszereplője, aki asszony létére keményen és bátran kitartott a zavaros időkben is. Nehezen tudott ugyanakkor azonosulni a háborúval, csalárdsággal és aljassággal, amelyekről olyan kínai regényekben olvasott, mint például a Három királyság története, illetve a Minden férfi testvér. Középiskolás korában Annette Lu több külföldi gyerekkel is levelezett, egyszerre kilenc levelezőtársa volt az Egyesült Államokból, Kanadából, Angliából, Németországból, Belgiumból, Japánból és Nigériából. Ezek a barátok segítettek neki abban, hogy megismerje a világot és gyakorolja az angol nyelvet. Megtiszteltetésnek vette, hogy a részt vesz a népi diplomáciában, és arról kezdett álmodozni, hogy diplomata lesz és bejárhatja a világot. Annette Lu 1963-ban letette a közös érettségi és felvételi vizsgát, és bekerült a Tajvani Nemzeti Egyetemre (NTU) ahol a jogi tanszék bírósági ügyintézési osztályán évfolyamelső lett. Később az első helyen került be az NTU Jogi Továbbképző Intézetébe is. Elnyert egy nagyon tekintélyes ösztöndíjat, amivel az Illinoisi Egyetemen, Urbana-Champaingban szerzett doktorátust összehasonlító jogból. Első külföldi útja során néhány napra megállt Tokióban, és a virágzó, modern város nagyon megtetszett neki. Irigyelte a tokióiakat a kényelmes földalattiért, a modern toronyházakért, a rengeteg közintézményért. Kíváncsi volt, hogyan érhették el ezt a színvonalat, és arra is, vajon mikor lesz Tajvan legalább olyan jó, mint Japán - ha nem jobb. Miután az ösztöndíja igen magas volt, Lu jobban el volt látva pénzzel, mint a legtöbb külföldön tanuló tajvani diák, akik gyakran kénytelenek voltak éttermi munkát vállalni, hogy meg tudjanak élni. Nyári vakációja idején Annette Lu nyolcvan napos európai körutat tett, és egészen megdöbbentette, amit ott látott és hallott. Az emberek magabiztossága, eleganciája mély benyomást tett rá. Látva a kicsi és gyönyörű helyeket, rájött, hogy egy országnál nem a méret a lényeg, hanem az ott lakók boldogsága és az irántuk megnyilvánuló tisztelet. 1970 szeptemberében, a női felszabadító mozgalom csúcsán ünnepelték az amerikai nők a választójog megszerzésének 50. évfordulóját. Miután egy sor cikket és tanulmányt elolvasott a témáról, Annette Lut mélységes szomorúság töltötte el a patriarchális társadalmakban élő nők hátrányos helyzete miatt. Megfigyelte azt is, hogyan szerveződnek a női csoportok és miképpen kezdeményeznek társadalmi mozgalmakat. Lu a következő évben hazatért a Kínai Köztársaságba, ahol kinevezték a törvényhozás jogi és szabványügyi bizottságának vezető szakértőjévé és részlegvezetőjévé. Abban az időben igen heves vita folyt arról, hogyan akadályozzák meg, hogy túl sok nőt vegyenek fel a felsőfokú tanintézményekbe. Válaszul arra az általános véleményre, amely előnyben részesítette a fiúkat a lányokkal szemben és a módszerekre, amelyekkel meg akarták fosztani a lányokat a tanulási lehetőségektől, Annette Lu egy hét részből álló, nagyszerűen megírt esszésorozatot publikált a United Daily News-ban Hagyományos női és férfi szerepek címmel. Csak 27 éves volt akkor, de ő fújta meg az új tajvani feminizmus harsonáját. Hitte, hogy a feminizmus egy új gondolkodásmód, amely alkalmazkodik az időkhöz és a társadalom szükségleteihez, elősegíti mindkét nem fejlődését és együttélésük harmóniáját, mert egyenlőségükön alapul. Abban is biztos volt, hogy a feminizmus olyan erő, amely segít a nőkkel szembeni hagyományos előítéletek felszámolásában és ésszerű, a modern időknek megfelelő értékrendszer kialakításában. Úgy vélte, ennek révén a nők képesek kifejleszteni független személyiségüket és önbecsülésüket, ami a két nem egyenlőségét elismerő társadalom kialakításához vezet. Lu három alapvető fogalomra helyezte a hangsúlyt. Először: mindenki elsősorban ember, és csak azután férfi vagy nő. Másodszor: a férfiaknak és a nőknek legjobb képességeik szerint kell elvégezniük, amit a szerepük megkíván. Harmadszor: semmiféle tehetséget nem szabad elpazarolni, a nőknek is fejleszteniük kell képességeiket és tudásukat, hozzá kell járulniuk a társadalom fejlődéséhez. Az új típusú emberekből álló társadalom létrehozása, valamint a nők helyzetének javítása érdekében Lu a következő lépéseket sürgette: részmunkaidős rendszer meghonosítását, rugalmas munkastruktúra kialakítását, a családi ügyek intézésének megosztását, a házimunka egyszerűbbé és vonzóbbá tételét, a várandós asszonyok védelmét az elbocsátással és a bércsökkentéssel szemben. Kifejezte mélységes reményét arra, hogy egyszer majd minden tajvani asszony magabiztos, erős és önálló lesz. Kevesen érthetik meg, milyen nehéz volt elvetni a feminizmus magvait az ellenséges körülmények között. Tajvan társadalma konzervatív, és Lu asszonyt vadul támadták, sértegették, komoly fizikai és pszichológiai nyomást gyakoroltak rá. Ő azonban lelkes híveivel megalapította a Női Idők Szervezetét, amelynek fő feladata a kutatás, könyvkiadás, különböző rendezvények szervezése és tanácsadás volt. A feminista mozgalomból nőtt ki később az Úttörők Háza is. Létrehoztak egy kiadót, egy nőkkel foglalkozó kutatóközpontot, valamint több segélytelefont is, működésüket azonban lehetetlenné tette a kormány beavatkozása, különösen az Igazságügyi Minisztérium Vizsgálati Hivatalának állandó packázása. Ez volt az első alkalom, amikor Lu asszony ráeszmélt, hogy a Kuomintang-kormány titkosszolgálata mindenütt jelen van. 1978. május 20-án Csiang Csing-kuót megválasztották a Kínai Köztársaság hatodik elnökévé. 1978 decemberében az Egyesült Államok bejelentette, hogy még 1979 februárja előtt felveszi a diplomáciai kapcsolatot a Kínai Népköztársasággal. Ez a lépés a Sanghaji Kommüniké 1972-es aláírása és a Kínai Köztársaság ENSZ-tagságának 1971-es megszüntetése után újabb komoly csapást jelentett a tajvani nép számára. Az amerikai d öntés bejelentésekor Lu asszony éppen kutatómunkát végzett a Harvard Egyetemen, és azonnal véleményt is cserélt a helyzetről tudósokkal és politikai szakértőkkel. Mivel biztos volt abban, hogy az Egyesült Államok meg fogja szüntetni a diplomáciai kapcsolatokat a Kínai Köztársasággal, mélységes szomorúságot érzett. Bár sok tajvani emigrált akkor külföldre, Lu asszony elhatározta, hogy feladja a kutatást és hazatér a parlamenti választásokra. Kihasználva azt a tényt, hogy a kampány alatt nagyobb a szólásszabadság, Lu asszony sok mindenről beszélt a választóknak, akiket ezek után nem tudott becsapni a kormány. Beszédeinek fő témája a tajvani probléma lett, és erős hite, az, hogy a nehéz időkben hazatért, megindította az embereket. Az észak-tajvani Taojüan választókörzetben folytatott kampánya olyan sikeres volt, hogy a titkosszolgálat megfigyelés alá helyezte. A diplomáciai kapcsolatok megszüntetése az Egyesült Államokkal sötétté tette Tajvan jövőjét, és nagymértékben megváltoztatta Lu asszony életét. Akkor csatlakozott a Kuomintanggal szemben a demokráciáért küzdő táborhoz(tangvaj), utcai demonstrációkon vett részt, s ezzel belesodródott a politika örvényébe. 1979-ben 12 évi börtönre ítélték zendülés vádjával és megfosztották polgári jogainak gyakorlásától, mert elmondott egy húszperces beszédet az emberi jogokról az úgynevezett „kaohsziungi incidens” során. 36 éves volt akkor. Bár a börtön fizikailag fogságába zárta, gondolatai és szelleme szabad maradt, folytatta az olvasást és az írást. Hála tajvani barátai erőfeszítéseinek és az Amnesty International nyomásának, öt év és négy hónap után szabadon engedték egészségügyi indokokra hivatkozva, hogy gyógykezeltethesse pajzsmirigyrákját. Barátai szomorúan látták, mennyire megöregedett a börtönben, ő azonban gyorsan talpra állt. Kitalált a hosszú és sötét alagútból, méghozzá nem is üres kézzel. A társadalomba való visszatérése után Lu asszony ámulatba ejtette az embereket hihetetlen energiájával. 1985 márciusától kezdve 1990-ig, öt éven keresztül járta az Egyesült Államokat és Európát, hogy előmozdítsa az emberi jogok ügyét. Beszédeket mondott, ellenzéki pártvezetőkkel találkozott Japánban és Dél-Koreában, és megkapta a Massachusettsi Tanárok Egyesületének Emberjogi Díját. Az ő javaslatára hozták létre az Észak-Amerikában Élő Tajvani Asszonyok Egyesületét és a Koalíciót a Tiszta Választásért. Egy sor rendezvényt szervezett a „Népi Demokrácia és az Alkotmányos Reform” támogatására, részt vett a „Demokratikus Alkotmányról” szóló vitákon a Demokratikus Haladó Párt (DPP) alkotmányi csoportjában és még a Kínai Népköztársaságba is elutazott, hogy megismertesse az emberiesség, racionalitás és jóság elvével az államtanács és a tajvani ügyekkel foglalkozó iroda magas rangú illetékeseit. Nem hagyta abba a kutatómunkát és az írást sem, és két, még a börtönben írt regénye, az Ez a három asszony és a Megérzés mellett kiadta a Szeretem Tajvant és a Tajvan külső szemmel-t is. Megírta -Perújrafelvétel Formosa-ügyben-t és irányította a Tajvan Kunglun Pao napi eseményeket bíráló szekcióját. Lu asszony 1991-ben indította útjára a Szeretem Tajvant nevű mozgalmat, és még annak az évnek a decemberében New Yorkban megszervezte a vezetése alatt tevékenykedő Szövetséget Tajvan ENSZ-tagságának Előmozdítására. E civil szervezet révén egyike lett az elsőknek, akik igyekeztek Tajvan világszervezeti tagságának ügyét előmozdítani. Lu asszony gyermekkora óta arról álmodozott, hogy diplomata lesz. 1992 vége felé egy lépéssel közelebb került álma megvalósításához: több, mint 70 ezer szavazatot szerezve Taojüan képviselőjeként bekerült a törvényhozásba. Megválasztása után még egyértelműbbé vált a küldetése: képviselőségének három éve alatt kitartóan dolgozott annak érdekében, hogy a külügyi bizottság elfogadja a Kína-közi kapcsolatok normalizálását és a tajvani kérdés nemzetközivé tételét célzó javaslatait. A nemzetközi rendezvények adta lehetőségeket is kihasználta, hogy hangsúlyozza: Tajvan nem a Kínai Népköztársaság része. Lu asszony tisztában van azzal, hogy nem könnyű megértetni a világgal a tajvani-pekingi kapcsolatok mibenlétét. Éppen ezért keményen dolgozott azon, hogy baráti kapcsolatokat építsen ki Tajvan és más államok között, hogy azok készek legyenek elfogadni hazánkat. Annak érdekében, hogy megértést és figyelmet keltsen Tajvan iránt, Lu asszony találkozott magas rangú külügyminisztériumi illetékesekkel is, és a nemzetközi sajtónak adott interjúkban is mindig felhívta a figyelmet a tajvani kérdésre. Mindezek eredményeként sikerült megismertetnie és elfogadtatnia a Nemzetközi Tajvan Szövetséget az amerikai szövetségi kormánnyal. A szövetség létrehozása lehetővé tette, hogy fontos ügyeket megfelelőbb és rugalmasabb módon kezeljenek és hozzásegített egy nemzetközi kommunikációs hálózat kialakításához. 1994 februárjában nevezetes esemény történt: Lu asszony volt a Tajvanon megrendezett Harmadik Női Világtalálkozó elnöke. A vállalkozás eleinte lehetetlennek tűnt, hiszen az eseménynek eredetileg otthont adó Spanyolország gazdasági okokra hivatkozva lemondta a világtalálkozó megrendezését, a konferencia finanszírozója pedig csak egy fél évvel annak kezdete előtt kérte fel Lu asszonyt az elnöki poszt betöltésére. Először habozott, mert attól tartott, hogy a tajpeji kormány nem támogatja majd teljes mértékben az eseményt, ha azt egy ellenzéki párt tagja irányítja. Tajvan ráadásul nem angol nyelvű ország, így attól félt, hogy nyelvi problémák is adódhatnak. Külön gondot jelentett a vendégek meghívása azokból az országokból, amelyekkel a Kínai Köztársaságnak nem volt diplomáciai kapcsolata. Hiszen ha Peking bojkottálta volna ezeknek az országoknak a részvételét, sokan nem jöhettek volna el Tajvanra, és ez megnehezítette volna a konferencia sikerét és megtépázta volna az ország büszkeségét. Hosszas gondolkodás után azonban Lu asszony megértette, hogy a találkozó megrendezése roppant hasznos lehet Tajvan jövője szempontjából, s az ország érdekében igent mondott. A találkozóra végül 70 országból több mint 200 meghívott jött el a kormányzatok, az üzleti és a tudományos élet, a különböző nőszervezetek képviseletében. A konferencia témája €A nők és a politikai vezetés" volt, s a négy nap alatt egy sor ötletet cseréltek, különböző tapasztalatokat vitattak meg és több tézist is megfogalmaztak. Lu asszony 1994. március 3-án nem kormányzati szervezet képviselőjeként részt vett az ENSZ Negyedik Női Világkonferenciájának előkészítő ülésén. Hivatalos nemzetközi megfigyelői státuszt kapott, ami felbőszítette Pekinget, amely bojkottal és nyomásgyakorlással válaszolt. Az utóbbi években, amikor Tajvan megpróbálta szélesíteni játékterét a nemzetközi életben, az ilyesfajta csatározások mindennapossá váltak Tajvan és a Kínai Népköztársaság között. Li Teng-huj elnök nagyra értékelte Lu asszonynak a tajvani külpolitika érdekében kifejtett tevékenységét, és 1996. május 20-ától politikai tanácsadójának kérte fel. Hat hónappal később a DPP Lu asszonyt indította a brutálisan meggyilkolt Taojüan megyei elöljáró, Liu Pang-jü helyének betöltésére kiírt időközi választáson. Lu asszony 324 ezer szavazattal nyert és ezzel új fejezetet nyitott a hosszú ideje a Kuomintang irányítása alatt álló ország történelmében. Kilenc hónappal később újjáválasztották, akkor már 375 ezer szavazatot kapott. Harminc hónapos hivatali ideje alatt Lu asszony őszinte és határozott stílusával megreformálta a környezetvédelmet, az ipar, a kultúra és a szellemi élet területét annak érdekében, hogy megtisztítsa, szebbé és nemzetközibbé tegye az országot, amelynek korábban súlyos problémát jelentette a hulladék-elhelyezés és a pénz irányította politika. Taojüan példaértékű fejlesztésére törekedett, és megnyerte ehhez a megyei adminisztrációt is. Három fő programot dolgoztak ki: afféle aranypart kiépítését, az amerikai Silicon-völgy fejlődésének megismétlését Taojüanban és a turizmus fejlesztését. E tervek megvalósításához befektetőket kerestek, s ezzel nem csupán a központi kormány elismerését vívták ki, de nagy hazai és nemzetközi üzleti konzorciumok támogatását is. A megye olyan nagyszabású rendezvények megszervezését is megkapta, mint például a Nemzeti Népművészeti Fesztivál, az őslakosok sporttalálkozója vagy az első Nemzeti Játékok. E kezdeményezések eredményeként a helybéliek olyannyira elégedettebbek lettek a megyei önkormányzat munkájával, hogy a népszerűséget és támogatottságot illetően Taojüan az utolsó helyek egyikéről a harmadik helyre ugrott előre. Folyamatosan javult a megye országos megítélése is. Lu asszony előljáróként sem felejtkezett meg a nők boldogulásáról. Ő alapította az első nő és gyermekvédelmi központot, amely telefonos és jogi tanácsadással, személyre szóló fejlesztési programokkal sietett a rászorulók segítségére. Bevezette azt is, hogy iskolabuszok hordják a gyerekeket, és összegyűjtötte a pénzt Tajvan első multifunkcionális női központjának a megépítésére; a központot a tervek szerint 2001-ben a nőnapon adják át, minden tajvani asszony és női szervezet nagy örömére. A DPP mindig nagy figyelmet fordított az emberek szociális helyzetére, és ennek megfelelően Lu asszony is egy sor javaslatot dolgozott ki szociális ellátás javítására, maximálisan kihasználva a költségvetés korlátozott kereteit. Taojüan megyében nagyon magas az idősek száma, ezért Lu asszony hivatalba lépése után azonnal intézkedett helyzetük javítása érdekében: az idősek a három legnagyobb nemzeti ünnep előtt külön juttatásokban részesülnek; telefonos hálózatot és segélyvonalat fejlesztettek ki a számukra; minden szellemi fogyatékost, illetve aggkori mentális betegségben szenvedőt chip vezérelte karpereccel láttak el, így könnyebben nyomukra akadnak ha elvesznek; „egyetemet” alapították nekik; létrehoztak egy otthont a számukra, ahol boldogan élhetnek és nyugodtan halhatnak meg. Az Oktatási Minisztérium kisebb létszámú osztályokat preferáló politikájának megfelelően Lu asszony elősegítette 34 új iskola, köztük 25 általános iskola felépítését. Annak érdekében, hogy a gyerekek meg tudjanak felelni a nemzetközi verseny támasztotta feltételeknek, 1999-től formálisan kötelezővé tették az angol nyelv oktatását, s erre Taojüan megyében már több, mint nyolcszáz osztályban van lehetőség. Belevették a tananyagba a helybéli és az őslakos dialektusok oktatását is. A nemek egyenjogúságának elfogadtatása érdekében két új kiadványt is megjelentetnek, egyet a tanárok és egyet a diákok számára. Lu asszonyt 1999. december 10-én kérték fel, hogy Csen Suj-pien, a Demokratikus Haladó Párt jelöltje mellett alelnökjelöltként induljon a választáson. 2000. március 18-án Csent és Lut a Kínai Köztársaság elnökének, illetve alelnökének választották, közel ötmillió szavazattal. Megválasztásuk új korszakot nyit a pártok közötti hatalomváltásban, a férfiak és nők közös kormányzásában.









TANG FEJ a Kínai Köztársaság kormányfője

        Tang Fej 1932. március 15-én született Tajcang megyében, a kínai Csiangszu tartományban. 12 éves korában felvették a Kínai Légierő Előkészítő Iskolájába, ahol 1950-ben végzett. Tanulmányait a Kínai Légierő Akadémiáján folytatta, amit 1952-ben fejezett be. 1963-ban elvégezte a Légierő Repülőszázada Tiszti Tanfolyamát, 1971-ben a Fegyveres Erők Egyeteme Légierő-parancsnoksági és Törzskari Főiskoláját, 1979-ben pedig Hadi Főiskoláját. Tang Fej katonai karrierje során több harcászati, vezérkari és külföldi poszton szolgált: 1953 és 1960 között pilóta, utána 1961-ig hadműveleti tiszt, 1961-től 1965-ig repülésvezető, 1968 és 1970 között pedig századparancsnok volt. Első külföldi beosztását 1972-ben kapta: 1975-ig a Kínai Köztársaság washingtoni nagykövetségének helyettes légi-attaséjaként szolgált. Miután visszatért Tajvanra, 1975-76-ban a Harmadik Szárny operációs osztályának vezetője lett, 1976 és 1978 között pedig csoportparancsnok. 1979-től 1982-ig ismét külföldön állomásozott, katonai attaséként szolgált a Kínai Köztársaság dél-afrikai nagykövetségén. Tajvanra visszatérve szárnyparancsnok lett, ezt a posztot 1983-84-ben töltötte be, majd 1984-85-ben a légierő vezérkari főnökének tervezésért felelős helyettesévé nevezték ki. 1985-ben a Kínai Légierő Akadémiájának szuperintendánsa lett, később pedig előléptették a Légierő Politikai Hadviselési Osztálya igazgatójává; ezt a posztot 1986-tól 1989-ig töltötte be. 1989-ben először a Harci Légiparancsnokság parancsnokló tábornoka lett, majd 1989-től 1991-ig a Kínai Köztársaság Légiereje helyettes főparancsnoka. Ezután 1991-92-ben a Védelmi Minisztérium alatt működő Közös Operációs Vizsgálati Osztály igazgatója, 1992-től 1995-ig a légierő főparancsnoka, 1995-től 1998-ig pedig a vezérkari főnök helyettese volt. 1998-ban négycsillagos tábornokká és vezérkari főnökké léptették elő. Ő lett az első vezérkari főnök, akihez interpelláltak a parlamentben. 1999-ben nyugállományba vonult, mert védelmi miniszterré nevezték ki, ami civil poszt. Tang Fej nem csupán az alapvető katonai felszerelések modernizálásáért és a személyi állomány javításáért felelt, de közreműködött a nemzetvédelmi törvény és a Védelmi Minisztérium szervezeti szabályzata kidolgozásában is, amellyel korszerűsítették a parancsnoki rendszert és növelték a honvédelem hatékonyságát, mert a vezérkart a minisztérium alá rendelték. 2000. március 29-én Csen Suj-pien megválasztott elnök Tang Fejt jelölte a május 20-án felesküvő új kormány fejévé. Sokféle katonai és külföldi beosztása eredményeként Tang Fej széleskörű adminisztratív tapasztalattal és nemzetközi kitekintéssel rendelkezik, ami hasznos lesz a Kínai Köztársaság külkapcsolatainak fejlesztése szempontjából. Tang kinevezése megerősíti azt az elvet, amely szerint az új kormány nem párttagság, illetve etnikai hovatartozás alapján válogatott, hanem kimagasló tehetségű emberekből áll. Azért esett rá a választás, mert képes hatékony belpolitikát folytatni, erősíteni a béke és biztonság esélyeit a Tajvani-szorosban és elősegíteni a Kínai Köztársaság nemzetközi szerepvállalását.

        

Last Update: June 6, 2000