Tajvan nem fogadja el az "egy ország két rendszer" formulát


Tajvan nem fogadja el az "egy ország két rendszer" formulát

Dr.Chi Su, A Szárazföldi Kína Ügyek Tanácsának elnöke

Harminc évnyi fájdalmas törekvések után, Tajvan, a Kínai Köztársaság a maga 22 milliós lakosságával végre demokratikus kormányzással rendelkezik. A demokrácia ma már minden szigetlakó életének tényleges részét képezi.

        Ez alatt a hosszú idő alatt szembesülnünk kellett a Kínai Népköztársaság katonai retorzióival. Hisszük, hogy alapvető elemi joga minden állampolgárunknak, hogy eldöntse, hogyan és kinek a kormányzása alatt kíván élni. Ez egy olyan alapvető joga a közöségünknek ami nem a kormány és főképp nem egy diktatórikus, totalitariánus vezetésű kormány hatáskörébe tartozik. A Kínai Népköztársaság rendszeresen megakadályozta a szabadság felé irányuló haladásunkat. Ballisztikus lövedékeket vetett be ellenünk az 1996-os márciusi első szabad elnök választás alkalmával, hogy ezzel is megakadályozza a kimenetelét. Ilyen nehézségek ellenére is, a tajvani nép ma feltartóztathat atlanul halad a demokrácia utján. A Kínai Köztársaság kormányzata mindig üldözte a Szárazföldi Kína békés rendezésre törekvést. A mi célunk egy ténylegesen demokratikus egységes Kína létrehozása. Nem akarjuk, hogy egy diktatórikus rendszer bekebelezzen és kormányozzon minket. Erősen hisszük, hogy ez a háború egy felelőtlen aktus ami nem csak a kínai népre, hanem az egész világra kihat. Éppen ezért, 1991-ben, alkotmányos megalakulásunk alkalmával eldöntöttük, hogy minden fegyveres megoldás lehetőségét kizárjuk a tajvani rendezés ügyében. Ugyanakkor leszögeztük, hogy a kínai demokratizálódást meg kell előzze a két rész egyesítése, már csak azért is, mert csakis egy teljesen demokratikus Kína válhat a világ békéjére és prosperitására pozitívan ható ország, nem pedig konfliktusok forrása. Másrészt, a Kínai Népköztársaság kormánya elnyomja a demokratizálódási törekvéseket. Már bebizonyosodott, hogy a Hong Kong-ban 1997 júliusa óta alkalmazott "egy ország két rendszer" formula alatt a demokratikus fe jlődés ellen a gyarmatban is szigorú megszorításokat alkalmazott a Kínai Népköztársaság kormánya.











A Hong Kong-i Legfelsőbb Bíróság ítélete a hong-kongi lakosok gyermekeinek illegális tartózkodási jogával kapcsolatban is csak azért bukott el, mert nem kapta meg a beijingi kormány jóváhagyását, de ez csak a jéghegy csúcsának számít. A Kínai Szárazföldi Kereskedelmi Bizottság birtokában még 60.000 olyan kérelem van, melyekben visszautasították az 1997 júliusi státusz elnyerését. Határozottan kijelentjük, hogy Tajvan eddigi sikeres demokratikus és gazdasági fejlődése nem tud és nem is fog folytatódni a Kínai Népköztársaság elnyomó rendszere alatt. Második Koo-Wang nyilatkozata óta 1998 októberéről, Beijing rendszeresen

        keményen visszautasítja Tajvan álláspontját miszerint "az egyesülés megelőzi a demokráciát", rendszerint eltorzítja az álláspontunkat elferdítve azt és úgy beállítva, mintha mi a tajvani verziót erőltetnénk rá a szárazföldi kormányra. Sajnálatosnak minősítjük a kínai ko rmány taktikáját, amivel a törvények segítségével kivonja magát a párbeszéd alól. Az ajánlott "egy ország két rendszer" formula mint kompromisszumos megoldás csupán politikai illúzió. Nem több egy trükknél, olyan mintha egy karácsonyi üdvözlő borítójába bújtatnánk a demokratikus és a totalitariánus rendszereket. Az eredmény csakis káosz és számtalan konfliktus lehet, vagy ami még rosszabb, a despotikus uralomtól megválni nem akaró rész rabszolga sorsba dönti és bekebelezi a demokráciát és a békét választó részt. Egy ilyen kivitel csakis a szabadság fiaskója és az emberi jogok és az emberiség szégyene lehetne. A Kína Köztársasági Kormány javaslata szerint mindkettő, Tajvan és a Szárazföldi Kína is el kell hogy kötelezze magát a köztük lévő minden feszültség békés rendezése mellett és demokratikus reformokat kell véghez vinnie. Ebben benne foglaltatik a minden terület: politikai demokrácia, piacorientált gazdaság, a szólásszabadság és a vallásszabadság tiszteletben tartása. Amennyiben a Tajvani-s zoros mindkét része ezen értékekből minél többet magáénak vall, akkor az új Kína a megosztottságból az egyesülés felé mozdul el és a világ előtt úgy fog megjelenni, mint egy, a szabad és demokratikus államok egyike. Egyik rész nemzete és kormánya sem vonhatja ki magát a békés és jóléti állam megteremtésének felelőssége alól. Tehát mindkét ország felelőssége, hogy támogassa ezt a kiemelkedő célt.

Last Update: March 7, 2000

BACK