Elfogadta a Kínai Köztársaság kormányának a Kínai Népköztársaság ügyeiért felelôs tanácsa 1991. augusztus 1.

I. Űj korszakot nyitni a Kína-közi kapcsolatokban az egyenlôség alapján II. Ellenezzük Peking hegemonisztikus „egy Kína” elvét III. Az új politikai tárgyalásokat körültekintôen kell elkezdeni IV. Vissza kell térni ahhoz a megállapodáshoz, amelyik szerint „egy Kína van, de annak mibenlétét mindkét fél sajátosan értelmezi” V. Tisztázni kell a status quot, nem megváltoztatni; a békét kell keresni, nem pedig gondot okozni egymásnak VI. Teljes szívünkbôl üdvözöljük Vang Pao-han úr tajvani látogatását VII. A Kína-közi kapcsolatokban egyenlôséget, békét és kölcsönös gyôzelmet kell elérni

I. Űj korszakot nyitni a Kína-közi kapcsolatokban az egyenlôség alapján

Li elnök a Deutsche Welle rádiónak adott interjúban arra a kérdésre, hogy „a pekingi kormány Tajvant lázadó tartománynak tekinti”, válaszul kijelentette, hogy a Kína-közi kapcsolatok „különleges államközi kapcsolatnak” minôsülnek. Li elnök megjegyzése a Kína-közi kapcsolatok természetét illetôen a nemzeti érdek és méltóság megôrzésének szükségességén alapult. Politikai, történelmi és jogi szempontból csupán tényt állapított meg, nem ferdítette, illetve túlozta el az igazságot, és nem zárta ki, hogy a cél a Tajvani-szoros két felén élôk egyesítése egy új, demokratikus Kínában. Gyakorlatias és haladó véleménye tökéletesen tükrözi Tajvan 22 milliós népességének törekvéseit. Szándéka az volt, hogy megalapozza az egyenlôséget a két fél között, emelje a párbeszéd szintjét, mechanizmust hozzon létre a demokratikus és békés Kínai-közi együttműködésre és új korszakot nyisson a Kína-közi kapcsolatokban.

II. Ellenezzük Peking hegemonisztikus „egy Kína” elvét

A Kínai Köztársaság 1912-es megalapítása óta mindig szuverén állam volt. Bár fennhatósága pillanatnyilag Tajvan, Penghu, Kinmen és Macu területére korlátozódik, a Kínai Köztársaság a világ 19. legnagyobb gazdasága és 15. a kereskedelmi világranglistán. Ezek tények. 1949-ben megalapították a Kínai Népköztársaságot. Az elmúlt ötven évben a Tajvani-szoros két partján fekvô terület két különálló kormányzat alá tartozott, amelyek közül egyik sincs alárendelve a másiknak. A különleges Kínai-közi kapcsolat a mai napig nem változott. Ezek is tények. 1991-ben jószándékunk bizonyításaként lemondtunk arról, hogy erôt alkalmazzunk Kína egyesítése érdekében, elismertük Peking fennhatóságát a szárzaföldi területre és a katonai konfrontációt békés együttműködéssel és párbeszéddel cseréltük fel. Peking azonban természetesen nem jószándékkal válaszolt, hanem azzal, hogy Kínai Köztársaságot helyi kormánnyá degradálta hegemonisztikus „egy Kína” elvével, nem ismerte el egyenrangúnak a Kína-közi kapcsolatokban, az „egy Kína” elv elfogadását pedig elôfeltételként támasztotta bárminémű kétoldalú eszmecsere megkezdéséhez annak érdekében, hogy rábírjon minket az „egy ország - két rendszer” formula elfogadására. Peking ráadásul mindent megtett azért, hogy kizárjon minket a nemzetközi életbôl. Ennek következtében a nemzetközi közösség lassan elfogadta Peking álláspontját, miközben semmibe vette azt a nyilvánvaló tényt, hogy a Tajvani-szoros két partján két különálló és egyenlô kormányzat létezik. Amikor Li elnök felhívta a figyelmet a puszta tényekre, az éppen azért keltett hatalmas érdeklôdést mindenfelé, mert Peking éveken keresztül elferdítette, a nemzetközi közösség pedig negligálta a valóságot. Peking hegemonisztikus „egy Kína” elvének lényegével nem is foglalkoztak, pedig ebben rejlik a probléma gyökere.

III. Az új politikai tárgyalásokat körültekintôen kell elkezdeni

A kínai kommunistákkal tárgyalásokat folytató országok tapasztalatai az évek folyamán megmutatták, hogy a megbeszélések elsô szakaszában Peking mindig ragaszkodik hozzá: a maga számára elônyös „elveket” fogalmazzanak meg. Általánoságban elmondható, hogy késôbb sem hajlandók túllépni az ezen „elvek” szabta határon. Amióta 1995-ben egyoldalúan befejezte az intézményesített párbeszédet, Peking kezeletlenül hagy olyan érdemi kérdéseket, amelyek létfontosságúak mindkét fél polgárainak jogai és érdekei szempontjából, és csökönyösen a legérzékenyebb politikai témák megvitatását követeli a Kínai Köztársaság kormányától. Az „egy Kína”, valamint az ¤egy ország - két rendszer" formula kidolgozásával ráadásul Peking tagadja a Kínai Köztársaság puszta létezését is, hiszen azt csupán helyi kormányzatnak tekinti. A Kínai Köztársaság kormánya nem fél a tárgyalásoktól, de nem vagyunk hajlandóak elkezdeni a megbeszéléseket, ha nem biztosítják számunkra az egyenlô jogokat, illetve ha nyomást gyakorol ránk egy hegemonisztikus rezsim, amelyik már elôre megszabja a párbeszéd, számára egyetlen lehetséges, végkimenetelét. Ha a Kínai Köztársaság kormánya ilyen körülmények között tárgyalásokat folytatna a kínai kommunistákkal, és bizonytalanul csupán arra tartana igényt, hogy „politikai entitásnak” elfogadják, akkor hátrányba hoznánk önmagunkat. Vagyis mielôtt bármiféle tárgyalást kezdenénk, egyértelműen meg kell határoznunk a Kína-közi kapcsolatok természetét. Annak érdekében, hogy érdemi párbeszéd kezdôdjék a két fél között és megvédjük országunk méltóságát, valamint népünk érdekeit, a Kínai Köztársaság kormányának túl kell lépnie azon az igazságtalan helyzeten, amelyben egy „szuverén államot” „politikai entitásnak” neveznek. Csak akkor nyerhetjük el népünk támogatását, ha a Kína-közi konzultációk az egyenlôség alapján folytatódnak majd.

IV. Vissza kell térni ahhoz a megállapodáshoz, amelyik szerint „egy Kína van, de annak mibenlétét mindkét fél sajátosan értelmezi”

Tajvan és a Kínai Népköztársaság mindig különbözôképpen értelmezte az „egy Kína” fogalmát. Ennek következtében 1992-ben, amikor létrejött a Szorosbeli Együttműködési Alapítvány (Straits Exchange Foundation - SEF) és a Kína-közi Kapcsolatok Társasága (Association for Relations Across the Taiwan Strait - ARATS), a kétoldalú tárgyalások nagyrészt arra összpontosultak, hogy meghatározzuk, mit jelent az „egy Kína”. Csak több tárgyalási forduló eredményeképp jutottunk el ahhoz a megállapodáshoz, amely szerint „egy Kína van, de annak mibenlétét mindkét fél sajátosan értelmezi”. Vagyis mindkét fél szabadon definiálhatja, mit jelent számára az „egy Kína”. Ez az ideális megközelítés, amelyik lehetôvé teszi a két fél számára, hogy továbbfejlessze a Kína-közi kapcsolatokat mindaddig, amíg megoldódnak a véleménykülönbségek. Peking azonban az utóbbi években egyoldalúan elfordult ettôl a megállapodástól, és gyakran ellenzi annak alkalmazását a nemzetközi kapcsolatokban. Peking szerint a megállapodás csak a technikai kérdésekrôl folytatandó konzultációkra érvényes, a Kína-közi együttműködésrôl szóló politikai tárgyalásokra nem. Más alkalmakkor Peking még azt is letagadta, hogy egyáltalán született ilyen megállapodás 1992-ben. Az utóbbi években pedig odáig jutott, hogy már azt sem ismeri el, hogy a Kínai Köztársaságnak joga van meghatározni, mit ért az „egy Kína” fogalmán. Az 1992-es megállapodást alapul véve mi mindig is azt tartottuk, hogy az „egy Kína” fogalma inkább a jövôre vonatkozik, mintsem a jelenre. A két fél egyelôre nem egyesült, két egyenlô, különálló kormányzatról van szó. Mindketten egyidejűleg létezünk. A két fél tehát „különleges államközi kapcsolatban” van egymással, mielôtt egyesülne. A Kína-közi kapcsolat azért „különleges”, mert közös a kultúránk, történelmi gyökereink, etnikai kötelék köt össze minket. A két parton élô nép szociális, gazdasági, kereskedelmi és más területen olymértékben együttműködik, ami a többi megosztott országhoz nem is hasonlítható. Az a legfontosabb, hogy a két fél kész legyen egyetértésben dolgozni és egyenjogúként tárgyalva törekedni Kína jövôbeni egyesítésére. Ha a két fél elismeri és méltányolja ezt a különleges kapcsolatot és visszatér ahhoz a megállapodáshoz, amely lehetôvé teszi mindkettô számára, hogy meghatározza, mit jelent az „egy Kína” elv, akkor az egyenjogúan folytatott tárgyalások révén felül tudunk kerekedni politikai különbségeinken. Együttműködve új fejezetet nyithatunk a Kína-közi kapcsolatokban, ami elôsegíti majd az ország egyesülését a demokrácia zászlója alatt.

V. Tisztázni kell a status quot, nem megváltoztatni; a békét kell keresni, nem pedig gondot okozni egymásnak

A Kína-közi kapcsolatok valósághű meghatározásának az a célja, hogy egyenlô státuszt biztosítsunk a Tajvani-szoros két partjának. Azt is ismételten hangsúlyozzuk, hogy nem változik a politikánk, különösen az a része nem, amelyik elôsegítheti a konstruktív párbeszédet és a pozitív kapcsolatot a két fél között. Az a célunk, hogy a Kína-közi kapcsolat mindkét fél számára sikert hozzon, és nem változott az az elhatározásunk sem, hogy a jövôben Kína egyesüljön és demokratikus, szabad, mindenki számára méltányos jólétet biztosító állam legyen. Mivel politikai változásról nincs szó, természetesen arra sincs szükség, hogy felülvizsgáljuk az alkotmányt, a törvényeket vagy a nemzetegyesítés irányelveit. Végül ami a status quo megváltoztatását, illetve a másiknak való gond okozását illeti. Reméljük, hogy minden érdekelt ésszerű és objektív álláspontból vizsgálja meg a kérdést. Szeretnénk gyakrabbá tenni a kontaktust mindenkivel egymás álláspontjának tökéletes megismerése érdekében, így együtt meg tudnánk ôrizni a békét és a stabilitást a Tajvani-szorosban és az ázsiai-csendes-óceáni térségben.

VI. Teljes szívünkbôl üdvözöljük Vang Pao-han úr tajvani látogatását

Az 1998. októberi Ku-Vang találkozón született megállapodás arról, hogy idén Tajvanra látogat Vang Pao-han úr, akinek késôbb elküldtük a formális meghívót is. Az elmúlt hat hónapban a Szorosbeli Együttműködési Alapítvány (Straits Exchange Foundation - SEF) és a Kína-közi Kapcsolatok Társasága (Association for Relations Across the Taiwan Strait - ARATS) több megbeszélést tartott és elôkészítette ezt a történelmi eseményt. Szeretnénk megismételni, hogy ôszintén üdvözöljük Vang úr ôszi tajvani látogatását. Úgy értesültünk, hogy a pekingi hatóságok reményei szerint Vang úr tajvani látogatása során megbeszéléseket folytatunk majd különösen érzékeny politikai kérdésekrôl. Mivel mi egyértelműen meghatároztuk a Kína-közi kapcsolatok mibenlétét, a két fél mélyreható tárgyalásokat folytathat különbözô témákról, így a két fél közötti együttműködés státuszának meghatározásáról is. A közös alap megtalálása, a problémák megoldása szempontjából szükségszerű, hogy a konzultációkon mindkét fél kifejtse álláspontját, véleményét. Ha az egyik fél kifejtheti álláspontját, akkor könnyebben képes elfogadni azt a tényt, hogy ezt a másik is megteheti. Hiszen tulajdonképpen azért van szükség a konzultációkra, mert léteznek véleménykülönbségek, amelyek megértése, áthidalása csak párbeszéd útján lehetséges. Ha a két fél közül az egyik amiatt utasítja el a párbeszédet, mert nem ért egyet mindenben a másikkal, akkor a Kína-közi kapcsolatok biztosan értéktelenné válnak. Bízunk benne, hogy ezt sem a két érintett fél, sem a nemzetközi közösség nem szeretné. Fenntartjuk véleményünket, hogy a tajpeji Ku-Vang párbeszéd egy újabb lehetôség a két fél számára, hogy megértse egymás álláspontját és csökkentse a félreértéseket. Nem csak a két oldal közötti feszültség csökkentéséhez vezethet, hanem hozzájárulhat a regionális békéhez és stabilitáshoz is.

VII. A Kína-közi kapcsolatokban egyenlôséget, békét és kölcsönös gyôzelmet kell elérni

A Tajvani-szoros stabilitása közvetlen hatással van az ázsiai-csendes-óceáni térség békéjére és jólétére is. A béke megôrzése a Tajvani-szorosban a két érintett fél és a nemzetközi közösség közös óhaja. A Kína-közi kapcsolatok státusza most egyértelműen meg van határozva, és megfelel az objektív politikai és jogi realitásoknak, új lehetôséget kínál a két fél közötti pozitív együttműködés folytatásához. A Kína-közi kapcsolatok normalizáslása után a béke és stabilitás hosszútávú rendszere fejlôdhet ki a konstruktív párbeszéd, az intézményesített konzultációk és a szabályos együttműködés révén. Ez kell legyen mindkét fél közös célja, amikor a jövôbeni egyesült és demokratikus Kínát építik. Ha így lesz, mindkét fél nyer, akárcsak a régió nemzetei, mert a Kínai Köztársaság, a Kínai Népköztársaság és az egész ázsiai-csendes-óceáni térség hosszútávú érdekei azonosak. Felszólítjük a Kínai Népköztársaságot, hogy nézzen szembe a tényekkel és ismerje el komoly szándékunkat a kétoldalú együttműködés fejlesztésére. Reméljük, hogy Peking pragmatikusnak és elfogulatlannak bizonyul, így a két fél közös erôfeszítései a konstruktív együttműködés új korszakát nyitják meg a XXI. században.

Last Update: August 9, 1999